Kisszeben

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Keresztelő János története

 

Keresztelő János

– a katolikusoknál Keresztelő Szent János, (Kr. e. 7 körül – Kr. u. 29, Iosephus Flavius szerint a Jordántól keletre eső erődben, Mahérusz várában halt vértanúhalálta kereszténység fontos, szimbolikus alakja.

Keresztelő János Lukács evangéliuma szerint anyai ágon Jézus rokona volt. Hat hónappal Jézus előtt született, apja Zakariás zsidó pap volt, anyja Erzsébet. Zakariást némasággal büntette Isten, mert amikor egy angyal közölte vele, hogy fia fog születni, ő nem hitte el, mert már nagyon öreg volt; egészen János születéséig néma maradt. János a pusztában élt, mielőtt prédikálni kezdett. „Teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt” (Máté 3,4) és gyakran böjtölt. (Máté 9,14 ; Máté 11,18-19).

Prédikált a népnek Krisztus közelgő eljöveteléről és bűnbánatot hirdetett. A Jordán folyó vizében keresztelte meg az embereket. Innen ered a keresztelés szentsége a keresztényeknél.

 Maga Jézus is elment hozzá megkeresztelkedni, amit János, – aki ekkor felismerte Jézusban a Megváltót – először nem akart megtenni, mert úgy érezte, hogy méltatlan rá, de Jézus ezt mondta neki: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3,15). Heródes király bár tisztelte és félt tőle, mert szent embernek tartotta (Márk 6,20) mégis elfogatta Jánost, mert az elítélte amiatt, hogy a testvére feleségét, Heródiást vette el. Heródiás manipulációi következtében a király lefejeztette Jánost (a Biblia szerint mikor Heródiás lánya, Salomé táncolt a király előtt, az megígérte, hogy teljesíti egy kívánságát, az anyja pedig utasította Salomét, hogy Keresztelő János fejét kérje egy tálcán.)

Jézus korának legnagyobb embereként említette Keresztelő Jánost. (Máté 11,11) 

 

Festmény:Leonardo da Vinci : Keresztelő Szent János

              ( 1509 k. Louvre )

  • Előző
    Keresztelő János története
  • Következő
    Keresztelő Szent jános templom

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család